Fedezd fel a Nyugat-Balatont!

Gyenesdiás balatoni túrázás Keszthelyi-hegység Festetics kilátó

Keszthely Gyenesdiás nyugati szomszédja. A Nyugat-Balaton régió kb. 20.000 fős városának kulturális rangját leghíresebb birtokosai, a Festeticsek teremtették meg. Az 1700-as évek közepétől két évszázadon át itt élt család a gazdálkodás, az oktatás, a kultúra és a tudomány területein egyaránt maradandót alkotott, a település felvirágzott. A 18. századi barokk kastélyuk fő látnivalója maga a kastélymúzeum. Impozáns enteriőr kiállítása enged betekintést az egykori főúri életbe, de a Hintó-, Trófea és Modellvasút Kiállítás mellett a Pálmaházat, a Madárparkot és a nemrég felújított Amazon Ház Látogatóközpontot is érdemes felkeresni. A kastély 7,2 hektáros angolparkja is szemgyönyörködtető látvány és egyben kellemes séták helyszíne.

Európa első mezőgazdasági főiskolájának (Georgikon) megalapítója Festetics György. A Georgikon Majormúzeumban tekinthetők meg a környékbeli szőlészetet és borászatot bemutató állandó kiállítás mellett az egykori major gépei és felszerelései, és udvarában működőképes gőzgép is található. A fallal körülhatárolt, 1.2 hektáros múzeumi kertben kialakított Élménygazdaság emléket állít a Georgikon Majorban folytatott mezőgazdasági tevékenységnek, bemutatja a korabeli gazdálkodást, a régi szőlő és gyümölcs fajtákat, a jellemző szántóföldi, konyhakerti és fűszernövényeket, az őshonos haszonállatfajtákat.

A Balatoni Múzeum állandó kiállításain a Balaton kialakulásáról, állat- és növényvilágáról, a halászat és a hajózás történetéről, valamint a balatoni fürdőéletről, és a környékbeli ásatásokról láthatnak az érdeklődők tárgyi emlékeket.

Számos kiállítóhely, magángyűjtemény található Keszthelyen, pl. népviseletes porcelánbabák, régi játékkincsek, viaszból megformált történelmi hősök, csigából épített parlament, rádió és TV matuzsálemek, múltidéző zenegépek, és más érdekességek is.

Az ún. Szigetfürdő impozáns épületével századforduló és a régi fürdőkultúra hangulatával klasszikus eleganciát kölcsönöz Keszthely nagy strandjának. A kikötőből menetrend szerinti járatok, séta-, buli-, és gyerekhajók futnak ki, így kicsik és nagyok egyaránt felejthetetlen élményekkel gazdagodhatnak.

A Balaton-parti szomszédos települések, Vonyarcvashegy és Balatongyörök kellemes úticélok akár kerékpárral a Balatoni Bringakörúton, vagy egy gyalogtúra keretében a Keszthelyi-hegységben. Vonyarcvashegy nevezetessége a 134 m magas Szent Mihály-domb, mely szigetszerűen emelkedik ki a Balaton-part láptérségéből. E kis dombon 1739-ben 40 halász a jeges Balatonból való megmenekülésük emlékére fogadalomból kápolnát épített. A 225 m magas Vas-hegyen található a Kitaibel kilátó (Figyelem, a kilátó átmenetileg lezárva!). Balatongyörökön, a 71-es főút melletti Szépkilátótól nyílik a legszebb balatoni panoráma. A közelben lévő Bélapi-pihenő a hegység déli kapuja; tűzrakóhely, kis játszótér és menedékház várja a túrázókat. Innen a sárga útvonalon közelíthető meg a Bél Mátyás kilátó, vagy piros útvonalon a Batsányi-kilátó.

Balatonedericsen az Afrika Múzeum, Szigligeten többek között a 230 m magas vulkanikus hegy tetején álló 13. századból fennmaradt vár és híres Eszterházy pince, a Szent György-hegyen a legforgalmasabb, természeti értékekben legbővelkedőbb turistautakra illeszkedő, közel 4 km hosszú, önmagába visszatérő, hét állomásból álló tanösvény, mely érinti a bazaltorgonákat és a jégbarlangot és Tapolcán pedig egy páratlan természeti ritkaság, a Tavasbarlang, valamint a mellette épült Látogatóközpont, és a közeli Malom-tó várja a látogatókat.

Érdemes felkeresni a Kis-Balaton környékét, számtalan érdekes látnivalót tartogat: A Kányavári-sziget a Kis-Balaton szabadon látogatható vizes élőhelye, ahol kilátókból figyelhető meg a páratlan madárvilág. A Zalaváron található Kis-Balaton Ház interaktív kiállítással, mellette „vizes” játszótérrel várja a látogatókat, a közeli balatonhídvégi madárles-kunyhóból igazi madárparadicsom tárul elénk. A fenékpusztai Kis Balaton Látogatóközpontban a terület élővilágát bemutató ugyancsak interaktív, izgalmas, filmvetítéssel egybekötött kiállítás várja a természetbarátokat. Innen indulnak a Diás-szigetre a vezetett túrák (Fekete István emlékhely és Matula-kunyhó). Zalakaros irányában továbbhaladva balra kell lekanyarodni a Bivalyrezervátumba, mely egész éven át látogatható.

Barangolja be a csodás Tátika-Rezi régiót: A Balaton-felvidéki végvárak sorába tartozott a XIV. században épült Rezi vár, melynek ma már csak romjai állnak. Zalaszántó a Keszthelyi-hegység közepén fekszik. A 316 méter magas Világosvár-hegyen 1993-ban szentelte fel a Béke sztúpát a dalai láma. A településen érdemes megtekinteni a Kotsy-vízimalmot, ahol malomipari relikviákat őriznek. A Kovácsi-hegyi bazaltfolyosó természetvédelmi oltalom alatt áll. Egy 412 méter magas vulkáni kúpon állnak Tátika várának romjai. Sümeg, a Balaton egyik kapujának is nevezett település csodás püspöki palotája ellenére leginkább a felújított várról híres. A vár lábánál található arénában lovagi tornákat tartanak.

A környék bővelkedik termálvizekben, és számos modern gyógy- és élményfürdő csábítja a vendégeket. Hévízen található Európa legnagyobb természetes termáltava. A tó vizének hőmérséklete nyáron 33-35°C, de télen sem csökken 22°C alá. Zalakaros és Kehidakustány a pihenni és gyógyulni vágyók kedvelt fürdőhelye.

További információ a régióról: www.west-balaton.hu oldalon.