Festetics Imre Állatpark és Vadaspark

Őshonos magyar állatfajokkal, illetve vadfajokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők az állatparkban.

A Bakonyerdő Zrt. által fenntartott Festetics Imre Állatparkban manapság már ritkaságszámba menő magyar állatfajokat, valamint különféle vadfajokat tekinthetnek meg a látogatók. Itt olvashatnak a park névadójáról, Festetics Imréről.

Az Élményközponthoz tartozó Természet Háza Látogatóközpontban a Keszthelyi-hegység élővilágát, természeti értékeit ismerhetik meg a látogatók az interaktív kiállítás bejárása során.

2021. évben a látogatóközpont és az állatpark megújul. A legfontosabb újdonság a mintegy 4,6 hektáros területen kialakított Vadaspark lesz, ahol a Magyarországon megtalálható 5 nagyvad kerül bemutatásra. Láthatóak lesznek gímszarvasok, őzek, dámvadak, muflonok és vaddisznók, továbbá egy hazai fajtákat bemutató „juh fajta bemutató” kap itt helyet. A fás, erdős területen a korábbinál sokkal természetesebb környezetben figyelhetik meg a látogatók a vadakat, akár a most épülő vadlesekről és pihenőpadokról. A Festetics Imre Állatparkban változatlanul őshonos magyar állatfajokkal ismerkedhetnek a vendégek, egyebek között bivalyok, lovak, szamarak, mangalicák és a baromfiudvarok lakói várják a kicsiket és a nagyokat. Mindezeken túl a megújult állatsimogatóban és játszótéren is élménydús perceket tölthetnek a fiatal látogatók.

Részletesen az újdonságokról és a tervezett rendezvényekről itt tájékozódhatnak.

2021-ben június 15-ig kizárólag a Festetics Imre Állatpark és a Vadaspark látogatható az Élményközpont területén, a Természet Háza Látogatóközpont csak június 18-tól nyitja meg kapuit.

A Festetics Imre Állatpark és Vadaspark nyitvatartása 2021

Időszak Napok Órák Utolsó jegy megváltásának időpontja
Március 15 – Május 31. Kedd – Csütörtök 09:00 – 17:00 16:00, bent tartózkodhat 17:00-ig
Péntek – Vasárnap 10:00 – 18:00 17:00, bent tartózkodhat 18:00-ig
Június 1 – Augusztus 31. Hétfő – Csütörtök 10:00 – 19:00 18:00, bent tartózkodhat 19:00-ig
Péntek – vasárnap 9:00 – 19:00 18:00, bent tartózkodhat 19:00-ig
Szeptember 1 – Október 31. Keddtől – Csütörtök 10:00 – 17:00 16:00, bent tartózkodhat 17:00-ig
Péntek – Vasárnap 10:00 – 18:00 17:00, bent tartózkodhat 18:00-ig
November 1 – December 19. Kedd – Vasárnap 10:00 – 16:00 15:30, bent tartózkodhat 16:00-ig

 2021. június 15-ig érvényes jegyárak:

Festetics Imre Állatpark és Vadaspark jegyárak
A megváltott jegyek a nyitvatartási időn belül egész nap érvényesek, távozás után a jegy felmutatásával ismételt belépésre jogosult!
Érvényes: 2021. június 15-ig
Jegy típusa Összege
Felnőtt 1 100 Ft
Diák (25 éves korig) / Nyugdíjas 700 Ft
Gyerek (14 éves korig) 600 Ft
0 – 3 éves korig 0 Ft
Kedvezményes jegyek:
Családi jegy (2 fn+ 2 gy-től igénybevehető) 3 000 Ft
Egyéni / bejelentkezett csoport: 500 Ft/fő
 fogyatékkal élők 500 Ft/fő
óvodások 500 Ft/fő
általános iskolások 500 Ft/fő
Csoport esetén minden 10. gyerek után 1 fő kísérő díjmentes

2021. június 18-tól érvényes jegyárak:

Változás, hogy június 18-tól egy jeggyel látogatható a 3 objektum, melyet a Látogatóközpontban lehet megvásárolni.

A megváltott jegyek a nyitvatartási időn belül egész nap érvényesek, távozás után a jegy felmutatásával ismételt belépésre jogosult!
Jegy típusa Összege
Felnőtt 1 700 Ft
Diák (25 éves korig) / Nyugdíjas 1 300 Ft
Gyerek (14 éves korig) 1 000 Ft
0 – 3 éves korig 0 Ft
Kedvezményes jegyek:
Családi jegy (2 fn+ 2 gy-től igénybevehető) 3 000 Ft
Egyéni / bejelentkezett csoport: 500 Ft/fő
 fogyatékkal élők 500 Ft/fő
óvodások 500 Ft/fő
általános iskolások 500 Ft/fő
Csoport esetén minden 10. gyerek után 1 fő kísérő díjmentes
 

Egyéb:

BUBU csemege 300 Ft
Hűtőmágnes 250 Ft
A létesítmény területén a kijelölt parkolóhelyek használata ingyenes!
A wc és a játszótér használata ingyenes!

 

Kedvezménykártyák:
Természetjáró kártya 20%
West-Balaton kártya 15%
Bakony&Balaton kártya 20%
Megye kártya 10%

További információ:
Bakonyerdő Zrt. – Természet Háza Látogatóközpont
Tel.: +36 30/239-9894
termeszethaza@bakonyerdo.hu
GPS koordináták: 46°46’40.4″N 17°16’13.5″E