2009. év történéseiből

A hatodik éve működő turisztikai egyesületünk eredményesen végezte el 2009. évre kitűzött feladatait, mellyel jővőbeli fejlesztéseit alapozta meg.

Tourinform iroda
Az iroda 7 éve működik (ez volt a 8. szezon) hosszított nyitva tartással, azaz július és augusztus hónapban hétfőtől péntekig 9.00-19.00 óráig, míg szombaton és vasárnap 9.00-13.00 óráig álltunk vendégeink rendelkezésére, de nyitvatartási időn kívül is elérhetőek voltak fontosabb kiadványaink. Ezen túl pedig a Diási Játékstrandon az információs és e-Magyarország pontban szintén egész nap érdeklődhettek a strandolók. Az idei évben a 2 fő állandó alkalmazott mellett az irodában egy főiskolás gyakornok segítette a munkát. A településünkön nyaraló vendégek számára fontos „bázis” a Tourinform iroda.

Új tisztségviselők
2009. május 15-én egyesületünk tisztújító közgyűlést tartott, melynek során a Közgyűlés új elnököt és választmányi tagokat választott.
Az új tisztségviselők:  Gyutai-Szalay Nikoletta elnök, Pék András elnökhelyettes, Subáné Zsuzsa elnökhelyettes, Kovács Judit titkár, választmányi tagok: Csiszárné Rick Judit, Galló Zsolt, Körtvélyesi Ibolya, Riedl Ferencné, Varga Zoltánné, Visontai Béla, Gál Lajos- polgármester, Szalóky Jenő-tiszteletbeli elnök. Felügyelő Bizottsági tagok: Fodor Tibor, Kis Hajnalka, Vaszkó Ernő.

Internet
Turisztikai portálunk látogatottsága tovább növekedett, de természetesen sosem lehetünk vele elégedettek, hiszen egyre fontosabb szerepe van az internetnek. Megújult a www.west-balaton.hu térségi weboldal, mely több hónapnyi munka során érte el jelenlegi formáját. A térség szakembereivel folyamatos egyeztetéseket követően még alakul az oldal, a tapasztalatoknak megfelelően változik.

Kiadványaink
Kiadványaink az idei évben megújult arculatunknak megfelelően készültek a település családbarát és aktív jellegét hangsúlyozva, melyek nagy sikert arattak. Rendezvénynaptárat idén is a szomszédos 4 településsel (Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Keszthely és Hévíz) közösen készítettünk magyar mellett német és angol nyelven. A települést és a Nyugat-Balaton régió látnivalóit térképpel, többnyelvű rövid ismertetővel, fotókkal bemutató információs anyag – info-map kiadványunk -, mely az itt tartózkodó vendégek számára az egyik legfontosabb információs anyag, aktualizálást követően utánnyomásra került. A Gyenesdiás Kártya elfogadóhelyeit bemutató füzet szintén új arculatban, frissített tartalommal készült, továbbá tájékoztató, figyelemfelkeltő plakátok. Újdonságként a tavaszi vásárokra tagjaink akciós csomagajánlataiból készült egy összeállítás. A település kínálta aktív lehetőségeket, hetente visszatérő garantált programokat csokorba gyűjtve ajánlottuk vendégeinknek, melynek szintén nagy sikere volt a szezonban. A Nyugat-Balatoni Turisztikai nonprofit Kft, a térségi marketingszervezet gondozásában, de együttműködésünkkel sétatérkép készült az 5 település térképével, illetve megújult a kerékpáros térkép.
A település területén a különböző információs, tájékoztató táblák szintén megújultak az új arculatnak megfelelően, rendezvényekre több esetben molinók, pólók készültek, melyekhez grafikai tervezésben nyújtottunk jelentős segítséget.

Idegenforgalmi szakvásárok
Az idei évben is inkább a belföldi vásárokra fókuszáltunk. Részt vettünk a budapesti, pécsi, szegedi, miskolci, debreceni kiállításokon, továbbá kiadványaink elérhetőek voltak még a nyíregyházi és a veszprémi vásárokban
PR munka, média megjelenések
Marketingmunkánk során nagy hangsúlyt fektetünk a sajtóval, médiával való kapcsolattartásra. Rendszeresen tájékoztatjuk a helyi médiát (Zalai Hírlap, Keszthelyi TV, Helikon Rádió stb.), a szaksajtót (Turizmus Panoráma, Turizmus Trend, TTG) és esetenként az országos TV- és rádiócsatornákat, újságokat is. Rendezvényekről, illetve minden hír értékű eseményről beszámolunk, tájékoztatjuk a sajtót, rendszeresen küldünk híreket, információkat, programajánlókat. Tagjaink felé Hírlevél formájában, e-mailben küldjük aktuális információinkat, programajánlóinkat, illetve a Gyenesdiási Híradó oldalain tájékoztatjuk az olvasókat.

Study tour-ok
A jól sikerült study tour, azaz ha a helyszínen mutatjuk be értékeinket, az egyik leghatékonyabb módja a pozitív médiakampánynak, vagy a szakma meggyőzésének.
A térségi marketingszervezet és a Balatoni RMI szervezésében idén is több study tour (szakmai tanulmányút) érkezett a Balaton és azon belül a Nyugat-Balaton régióba is. Április-május-június és szeptember hónapokban 11 csapat, összesen 60 fővel érkezett térségünkbe: újságírók, fotósok, TV stábok Németországból, Ausztriából, Írországból, Hollandiából, Svédországból, Norvégiából, Izraelből, és természetesen belföldi médiától.

Turizmus ösztönző rendszer – Gyenesdiás Kártya
A tavaly bevezetett, az egyesület szállásadóinál megvásárolható kedvezménykártya forgalma 37 %-kal növekedett. A kártya kelendőségének okát többek között fő vonzerejében látjuk, miszerint a vendégek a kártyával egy héten keresztül ingyenesen látogathatják strandjainkat. A kártya a kiegészítő programlehetőségekkel együtt olyan szolgáltatáscsomagot nyújt, mely miatt igazán vonzó, ahogy arról a lenti statisztika is tanúskodik.
Együttműködő 30 partnerünk (közte éttermek, programgazdák, múzeumok, gyógyfürdők, szolgáltatók, stb.) többsége is megelégedettségét fejezte ki a kártyával kapcsolatban, különösképpen hangsúlyozva a kiegészítő kommunikációs marketingtevékenységet. Az egyesület a jó konstrukcióban bevezetett kártya működtetését a jövőben is tervezi.

Strandok
Diási Játékstrand: fejlesztései, családbarát kínálata, széles szolgáltatási köre miatt egyre népszerűbb, amit a számadatok és kérdőíves felmérésünk is teljes mértékben alátámaszt.
Animáció és strandrádió: Jó döntésnek bizonyult a helyileg és szakmailag is nagyon elkötelezett Fun-Tastic vállalkozásra bízni a strandi animációt. A naponta visszatérő víziaerobicon főszezonban akár 3-400 ember követte lelkesen az animátorok mozdulatait, míg a szintén elmaradhatatlan mini discon 30-40 gyerek élvezte nap, mint nap a zenét. A kínálatban új programok jelentek meg, mint pl. a napjainkban oly divatos thai-chi, vagy a hastánc. A programok jól voltak felépítve, az időjárásnak és a visszajelzéseknek megfelelően rugalmasan alakították azokat. A Sindbad Strandrádió is tovább fejlődött a 2. évben, de természetesen az esetleges kritikák figyelembevételével jövőre apróbb változások lesznek.
Az idei évben pályázat sajnos nem volt animációra, így ezúttal az Önkormányzattal közösen sikerült biztosítanunk a programokat. (Várhatóan a következő évben sem lesz támogatás)
A Gyenesi Lidóstrandot továbbra is sokan kedvelik természetközeli, érintetlen hangulata miatt. A kialakított strandröplabda és focipályát nagy örömmel vették birtokba a strandolók, és az idei évben a hídon túli részen is egyre többen strandoltak.

Rendezvények
Az idei évben új színfoltként jelentek meg különböző rendezvények a településen, melyek közül több esetben szerepet vállalt egyesületünk előkészítésben, lebonyolításban.

Pályázatok
Beadott pályázataink az idei évben is sikeresek voltak: Zala megyei Közgyűlés „Zala turisztikai együttműködési rendszere kiépülésének támogatására” c. pályázatán 800.000 Ft-ot, a Nemzeti Civil Alapprogram működési célú pályázatán 764.050 Ft-ot nyert egyesületünk.
A régóta várt ROP-TDM pályázat tavasszal megjelent, melyet júniusban a balatongyöröki, vonyarcvashegyi és keszthelyi turisztikai egyesületekkel közös konzorciumban beadtunk. A pályázható legmagasabb összegre -60 millió forintra- nyújtottuk be igényt, melyre 59.283.564,- Ft támogatást nyertünk.

Kutatás: kérdőíves felmérés
Idén 8. éve végeztünk kutatást kérdőíves felmérés formájában a településre érkező vendégek utazási szokásairól, mivel a döntések előkészítésének, illetve a monitoringnak alapvető feltétele a kutatási eredmények, statisztikai adatok rendelkezésre állása. Az idei évben 171 db értékelhető kérdőív került kitöltésre.  Vendégeink döntő többsége magyar és német származású, 60 és 26%-os arányban, azaz a belföldi turizmus előretörését tapasztalhatjuk. Magyar vendégeink többnyire Nyugat- Dunántúlról (38%) és Budapestről (26%) érkeznek és az átlagos életkor tekintetébe elsősorban a kisgyermekes családok (31-45 év közötti korosztály), fiatal párok, baráti társaságok választják településünket szabadságuk helyszínéül. Információt elsősorban barátoktól, ismerősöktől szereznek (53%), illetve komoly jelentősége van az internetnek is (30%). Míg belföldi vendégeink többnyire 4-7 napot töltenek általában magánszálláshelyeken (70%), addig a külföldi vendégek 11-14 napot. Vendégeink 75%-a a balatoni fürdőzés miatt választ bennünket és a megkérdezettek többség (75%) még mindig arányosnak véli a szolgáltatásainkért kért árakat. Több tényező is pozitív megerősítésként szolgál: a strandjainkról, animációs programjainkról, állandó, garantált programkínálatunkról, a Sindbad strandrádióról megfogalmazott véleményük